Utolsó frissítés: 2021-12-01

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Szakmai cikkek

< >

Tárolás kis helyiségben - 5 tipp a rendszerezéshez

A kis helyiségekben való tárolás nem csak a helyszűke, de lakhatási és esztétikai szempontból is problémás lehet. Ilyen esetben sokszor újabb és újabb holmikba ütközünk, amiket aztán egyik helyről a másikra pakolunk, s idővel a kialakult káosznak köszönhetően nagyon nehéz lesz megtalálni azt, amit éppen keresünk.  Mindez nem azt jelenti, hogy kis helyiségben nem lehet eredményes tárolási rendszert kialakítani, csupán annyit, hogy kreatívabb megoldásokat kell választani.

Biztosan szükséged van rá?

Az új rendszer kialakításának nulladik és talán egyik legfontosabb része a holmik átnézése. Az évek folyamán rengeteg minden felhalmozható, mint például apró dísztárgyak, soha nem hordott ruhák, cipők, régi hobbieszközök, stb. Annak ellenére, hogy a lomtalanítás sokszor nem egyszerű folyamat, ne spórold meg ennek elvégzését. A szívednek kedves dolgokat hagyd meg, de minden mást, amit nem kedvelsz és nem használsz elég gyakran, selejtezd ki. A különböző alapítványok nagyon szívesen fogadják az ilyen holmikat, de családtagoknak és barátoknak is továbbadhatod vagy pedig rendezhetsz online vásárt. Fontos, hogy a selejtezés során a lakásban az előszobától kezdve a konyhán keresztül mindent átnézz. Léteznek különböző lomtalanítási technikák, amik végigvezetnek téged ezen a folyamaton, ajánlom a Konmari-módszert vagy a FlyLadyt.

Ugyanezt a kérdést tedd fel a kisebb bútorokkal kapcsolatban is. Biztos, hogy szükség van még arra az extra asztalra, és nem lehetne-e az adott nagy helyet foglaló bútort valami praktikusabbra cserélni? Egy extra asztal helyett talán jobban járnál egy fiókos komóddal, hiszen nagyságrendileg bár ugyanakkora, de a tárolás szempontjából lényegesen több helyet kapsz.

Minimalizáld a veszteséget!

A szabadon álló falak remek lehetőséget kínálnak néhány lengőpolc vagy komolyabb polcrendszerek felszerelésére. Sok helyet felszabadíthatsz a lakásodban, ha a szekrényekből a kisebb és könnyebb holmikat átpakolod, ráadásul dekorációs szempontból sem utolsó. A monoton polcrendszer egy-két növénnyel feldobható, így ránézni is sokkal kellemesebb látvány lesz. Ha van rá lehetőséged, gondolkodhatsz az ajtó környéki fal beépítésen is, hiszen így a viszonylag nagy felület nem marad kihasználatlanul. A polcokon kívül divatos megoldások lehetnek még a különféle állványok, amik nem csupán a ruhák és cipők tárolására, de munkafelület kialakítására is alkalmasak. Ezekkel a megoldásokkal érdemes azért óvatosan bánni, mert hirtelen zsúfolttá válhat a helyiség, ha túl sok polcos és állványos rendszert alkalmazol.

Térelválasztók és akasztók

Ennek elkerülése érdekében jól jöhet egy megfontolt átrendezés, amelyben néhány elválasztó elem is a segítségedre lehet. Ilyen elemként bármilyen kisebb bútor használható, mint például a komódok, kisasztalok vagy keskenyebb szekrények. Ezzel nem csak minimalizálod a kihasználatlan tér mennyiségét, hiszen újabb tárolóhelyekre teszel szert, de az adott helyiség is rendezettebbnek tűnik tőle.

A fogasok és az akasztók további módjai lehetnek a helytakarékos tárolásnak, amikre nem csak kabátokat és sapkákat, de törölközőket, zsákban, táskában tartott könnyebb holmikat is felakaszthatsz. Az akasztók ráadásul fürdőszobába és szekrényekbe is felszerelhetőek, amivel még több extra pakolási segítséget kapsz.

Gondolj a világításra

Egy-egy asztali lámpa a komódon már sok helyet elfoglal, és ugyanez vonatkozik a sarokba állítottakra is. Ha a régi lámpákat lecseréled egy modern, falra szerelhető verzióra, nem csak plusz helyet szabadítasz fel, de az energiatakarékosságnak köszönhetően csökkentheted a villanyszámlát. Ráadásul ezek a fényforrások szinte bárhova elhelyezhetőek, mert kicsik és mégis elegendő fényt biztosítanak. Ha úgy érzed, nincs megfelelő világítás a szekrényben vagy a fürdőszobában, csak szerezz be egyet.

 Asztali lámpa a komódon

Okos tárolók és rendszerezők - mit hova és hogyan?

Ha már túljutottál a lomtalanításon és a szoba átrendezésén, akkor jöhet a következő lépés, maga a tárolás és a rendszerezés. Fontos leszögezni, hogy megfelelő tárolási rendszer kiépítése nélkül nem tudod majd hatékonyan fenntartani a rendet, ugyanis az összevissza pakolás ugyanolyan káoszhoz fog vezetni, mint eddig. A rendszered bármire felfűzhető. Tárolhatsz kategóriák szerint, a használat gyakorisága szerint vagy éppen e két módszert összekeverve. Érdemes az éppen nem kellő szezonális holmikat elkülöníteni, és ezeknek csak erre a célra használt részleget fenntartani, így nem csak egy jobban átlátható rendszert alkotsz meg, de elkerülheted a felesleges rendetlenség kialakulását. Az ehhez hasonló holmik elhelyezéséhez a legpraktikusabb megoldás az ágy alja, ahova dobozokba tárolva érdemes pakolni. A könnyebb megtalálhatóság érdekében címkézd fel a tárolóegységeket és azokat helyezd a legnehezebben elérhető helyre, amelyeket a legritkábban használsz. Ugyanilyen stratégia alapján használható a szekrény teteje és az ágyneműtartó is.

Mindezek mellett számításba kell venned a lakásban található sima felületeket. Ne zsúfold őket túl, de egy-egy naponta használatos dolgot hagyj elől, nem kell mindent a szekrényekbe száműzni. Ezt a priorizálást érdemes minden helyiségben alkalmazni, hiszen a gyakorta használt dolgoknak azonnal a kezünk ügyébe kell esnie. Válassz ezek rendszerezésére néhány tálcát, apró ékszeres dobozt vagy fogasokat, amik lehetővé teszik, hogy a dolgaid ne kallódjanak el.

A kis helyiségben történő tárolás bár kreativitást igényel, de megvalósítható. A kihasználatlan, üres falak és a térelválasztók sokat segíthetnek, ráadásul a különböző dobozok, akasztók, állványok és fogasok mindezt rendszerezettebbé teszik. Válassz olyan bútorokat, amiket egyszerre több célra is alkalmazhatsz, de ezeken kívül ne feledkezz meg arról, hogy a világos színek és a lágy textúrák nyitottabbá, nagyobbá varázsolják a teret.

Forrás: Bútoruniverzum.hu

Butoruniverzum logo


 

 

< >
Kapcsolódó katalógus oldal(ak):
Lakberendezés
Bútor
Polcrendszerek

Legújabb cikkek

Mire kell figyelni a tetőtér hőszigetelése során?

Hőszigetelés 2021. 10. 12.

A tetőtér hőszigetelésével rengeteg hőenergiát tarthatunk bent a hideg időben és a nyári hőség idején is élhetőbbé tehetjük a padlásteret, tetőteret. Spórolhatunk a fűtésköltségen és a klímára kiadott rezsiköltségen. Van azonban néhány szempont, amire figyelni kell a hőszigetelés tervezése, kivitelezése során. Többek között el kell dönteni azt is, hogy hagyományos szigetelőanyaggal vagy fújható szigetelőanyaggal dolgozunk

Mennyire éri meg napelemes rendszerbe fektetni Magyarországon?

Megéri-e napelemes rendszert tervezni egy családi házra, vagy ez inkább a nagyobb épületek, irodák, raktárak számára térül meg? Cikkünkben utánajártunk, mennyi idő alatt hozza be az árát – lakossági felhasználás esetén

Miért válasszon korszerű műanyag ablakokat otthonába?

Nyílászárók 2021. 08. 16.
Ha egyszerűen szeretnénk válaszolni a kérdésre, azért, mert a korszerű műanyag ablakkal hosszú távon kiváló nyílászáróra tehet szert. De nézzük, hogy milyen érvek szólnak a minőségi műanyag ablakok mellett!

Szakkönyv

Érezd magad otthon - Lakberendezés A-tól Z-ig

Lakberendezés 2021. 11. 24.
Hogyan hozzak létre egy otthont, amely az ízlésemnek, a rendelkezésemre álló térnek és az életformámnak egyaránt megfelel? Mi mutat jól és miért? Hogyan rendezzek be egy lakást, hogy abban valóban otthon érezzem magam? Napjaink egyik legnevesebb svéd lakberendezője, Frida Ramstedt világos stílusban, gyakorlati példákkal illusztrálva vezet be bennünket az otthonteremtés alapvető szabályaiba

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?