Utolsó frissítés: 2023-06-05

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Blog

< >

A 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet

Szakmagyakorlás 2008. 02. 21.

Frissítés 2013. június 16.: a 37/2007. ÖTM rendelet már nincs hatályban, ld. helyette a 312/2012 Korm. rendeletet!

Ma váratlan meglepetés ért: megérkezett az első építési engedély határozat egy olyan tervre, amit már az új rendelet hatályba lépése óta adtam be - alig több, mint 3 héttel ezelőtt.

Tavaly nem figyeltem fel rá időben, hogy lesz ez a változás, így egy csaknem 100%-ig kész terv beadása átcsúszott januárra. Nem kis pluszmunkát jelentett 38 apróbetűs oldal áttanulmányozása, illetve a dokumentáció módosítása, kiegészítése. Azt hiszem, mostantól tartom magam ahhoz, hogy „amit decemberben beadhatsz, ne halaszd januárra”, még ha hiánypótlással is. 2007. december 13-i a rendelet dátuma, és 2008. január 1-én lépett hatályba. Hogyan lehet ennyi idő alatt felkészülni bármire, ha még az évvégi ünnepek is  közben vannak?

Néhány változás, amit egy egyszerű családi háznál tapasztaltam:

  • Kezdődött az engedély kérelem dossziénál, amiben a tervet szokás beadni. Mivel ennek változott a tartalma, próbáltam beszerezni a nyomtatványboltban, itt viszont még nem is hallottak róla, csak a régit lehetett kapni. Ezt tehát kimásoltam a rendeletből, a 2. sz. melléklete alapján, biztonságból a régit is kitöltöttem, és mindkettőt aláírattam a megbízóval.  
  • A tervezői nyilatkozat sokkal részletesebb, mint a korábbi rendelet szerint, sokkal tágabb az a kör, amiről nyilatkozni kell, hogy betartottam. Külön aláírólap kell, amelyen szerepel valamennyi közreműködő tervező, az aláírásával (korábban ilyen kis munkánál ezt nem kérte senki), illetve új az is, hogy valamennyi tervező jogosultságát igazolni kell a névjegyzéki bejegyzést bizonyító döntés egy másolati példányával.
  • Az építészeti-műszaki dokumentáció minimális példányszáma is változott, a korábbi 4 helyett most 3 pld. Azért beadtam mind a négyet. 
  • Ebben a rendeletben sem találtam meg, hogy az engedélyezési dokumentáció része lenne az építési hulladék tervlap. De azért része.
  • Utcai kerítés. Az építési engedély és bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek között szerepel: „a telek határain valamint a telek területén kerítés építése”.  Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utcai kerítés nem engedélyköteles ( kivéve, ha jogszabályban meghatározott védelemmel érintett műemléki területre, vagy közterületre tervezzük). Így kivettem a tervek közül a már elkészült kerítéstervet – szerencse, hogy a megbízóm azért kifizette.  
  • Ha jól értelmezem, most az épület méretétől függetlenül kötelező a tartószerkezeti műszaki leírás beadása, legalábbis nincs semmi utalás arra, hogy lenne kivétel.
  • Kellemes meglepetés, hogy a kéményseprőkhöz nem kell beadni a teljesen kész tervet, hanem elég a tervegyeztetés.
  • Azt még nem látom tisztán, mi a helyzet a közmű egyeztetésekkel – én mindenesetre beadtam a már korábban beszerzett elvi közműnyilatkozatokat, bár az engedélyezési terv tartalmának felsorolásánál ezek sem szerepelnek.   
< >

Szakkönyv

A kertészkedés öröme

Kertépítés 2023. 05. 08.

"Kötelező olvasmány minden lelkes organikuskert-művelő számára" Alan Titchmarsh, A kertész leszek népszerű szerzője

Monty Dont, A kertész kertje című sorozat szenvedélyes kertművelőjét és szemet gyönyörködtető birtokát a magyar tévénézők is jól ismerik. A neves brit kertész hosszú pályafutása során mindvégig arra törekedett, hogy a természettel összhangban, vadon élő állatokkal körülvéve nevelgesse csodálatos növényeit

A Miskolci Építész Műhely

Építészet 2023. 03. 01.

A könyv a máig egyedülálló élet- és munkaközösség, a Miskolci Építész Műhely (MÉM, 1979-1990) történetét és szellemi hatásait, illetve a MÉM alapját adó Kollektív Ház szerveződését és működését mutatja be

Reimholz Péter

Építészet 2022. 09. 06.

Reimholz Péter (1942-2009) a kortárs magyar építészet egyik meghatározó, ikonikus alakja. Építészetét számos díj és kitüntetés között, háromszor Ybl Miklós-díjjal és 2000-ben Kossuth-díjjal is elismerték. Munkásságának mind szorosan vett szakmai, mind közéleti, mind oktatói vonatkozása egyaránt kiemelkedő és mértékadó. A kötet munkásságának dokumentálását kívánja pótolni

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?