Utolsó frissítés: 2020-09-22
Wienerberger

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

12. Budapesti Építészeti Filmnapok

Buildings with feelings

Idén is csodálatos alkotásokkal, emberi történetekbe ágyazott kortárs építészettel és designnal vár Budapest első számú építészeti filmfesztiválja március 5-8. között a Toldi moziban! A 12. Budapesti Építészeti Filmnapok a hagyományokhoz híven számos különleges, fesztiváldíjas dokumentumfilmet mutat be a városokat és a benne élő közösségeket érintő kihívásokról.

Eljött az idő, hogy kimozduljunk az emberközpontú gondolkodásmódból, megálljunk és körülnézzünk magunk körül. Ugyan a természet és az ember elkülönülése nagyon mélyen bele van ágyazva kultúránkba, sokunkban él az igény arra, hogy felülírjuk ezt a szakadékot. Képzeljük el, hogy az ember többé nem kitüntetett szereplő a világban létező teremtmények között: az élőlények és tárgyak az emberi érzékeléstől függetlenül léteznek. Képzeljük el, hogy érzelmileg tudunk kötődni közvetlen környezetünkhöz, és újra megtanulunk kapcsolatot kialakítani világunkkal, földrészünkkel, városunkkal, utcánkkal. Milyen érzés?

Az építőipar szárnyalása, a minden évben rekordokat döntögető turizmus, a zöldterületek beépítése rohamtempóban formálják át a városok képét, demográfiáját és környezeti adottságait. Bár mindezt hajlamosak vagyunk a prosperitás jeleiként látni, még sosem voltunk ennyire bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy milyen jövő előtt állunk és hova vezet mindez. Hogyan támaszkodhatunk azokra az érzelmi kötelékekre, amelyeket tárgyainkkal, lakásunkkal, épületeinkkel, utcáinkkal, tereinkkel, parkjainkkal vagy az ablakunk előtt álló fákkal szőttünk? Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy városi élet helyét az ingatlanspekuláció vegye át? Hogyan védjük meg természeti és közösségi erőforrásainkat attól, hogy a féktelen fogyasztás áldozatává váljanak? Miként őrizzük meg építészeti örökségünket anélkül, hogy szomorú, kiüresedett formává váljanak vagy a felejtés, a történelemhamisítás eltörölje őket? 

Melyek ma a domináns érzelmek? A klímaszorongás vagy a technológia csodálat? A veszélyek keltette félelem vagy a "maradj csak és folytasd, amit csinálsz" nyugalma? A növekvő jólét keltette boldogság vagy az elmúlt idők felett érzett szomorúság? Ki felelős a bolygó vagy közvetlen városi környezete állapotáért? Valóban minden ember egyformán felelőssé tehető, és ugyanannyira cselekvőképes is? A tagadásba menekvés helyett hogyan válhatunk képessé arra, hogy reagáljunk arra a válsághelyzetre, melyben élünk? Filmjeink mesélnek többek között egy épületről, amely tudományos felfedezések sorát inspirálta; egy házról, amely sajátos bérlőivel egész környékét megváltoztatta; parlagon hagyott városi területekről, amit birtokba vett a természet; építőanyagokról, amelyek beépülnek tudattalanunkba és meghatározzák egy egész város identitását. És lesz szó tudatos városlakókról, valamint ikonikus nőkről, akik szinte észrevétlenül alakították az építészet történetét.

Vállald fel érzelmeidet és cselekedj a bolygóért, a városért, a környékért, a terekért és a helyekért, amelyeket szeretsz. Gyere el a Toldi moziba 2020. március 5. és 8. között a Budapesti Építészeti Filmnapokra és beszélgessünk! Érzelmekre fel!

  • 12. Budapesti Építészeti Filmnapok
  • Időpont: 2020. 03. 5-8.
  • Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)
  • Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1042453832774569/
  • Fesztivál videó: https://www.youtube.com/watch?v=obkZdcuQgUI
  • Részletes program: http://filmnapok.kek.org.hu/program/

 

Forrás: Kortárs Építészeti Központ
< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Erdők megóvásával és telepítésével semlegesíti karbonlábnyomát a VELUX Cégcsoport

Gyártói hírek, cikkek 2020. 09. 01.

A WWF-fel karöltve 2041-re elérik a teljes karbonsemlegességet  

Erdők megóvásával, helyreállításával és új erdők telepítésével ellensúlyozza a VELUX Cégcsoport az 1941-es megalapításuk óta kibocsátott és 2041-ig kalkulált összes, mintegy 5,6 millió tonna szén-dioxid-mennyiséget. A századik évfordulójukra kitűzött teljes karbonsemlegességet a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetével, a WWF-fel (World Wide Fund for Nature) közösen érik el. A karbonlábnyom csökkentése már évek óta fontos törekvés: a VELUX Magyarország Kft. az energiatakarékos technológiai megoldások telepítésének köszönhetően 2019-re már tizedére csökkentette a gyártóegység károsanyag-kibocsátását, és helyi faültetési projektbe is belekezdtek

Szakkönyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Építkezőknek 2020. 09. 11.

A kő mindig is kedvelt anyag volt házépítésnél vagy a kertben utak, teraszok, lépcsők, falak létesítésénél. Tartóssága és szilárdsága állandóságot ad a környezetének, esetleges ridegségét pedig oldják a kert növényei

Szakcikk

Szilárd alapra lehet nagy dolgokat építeni

Építőanyagok 2020. 07. 29.
30 évvel ezelőtt alapították a Lasselsberger Kft-t, amely egy gyors névmódosítást követően Lasselsberger-Knauf néven hamar a hazai építőanyaggyártás egyik meghatározó szereplője lett. Az elmúlt három évtizedben termékei és innovációi révén a cég nem csak Magyarországon vált ismertté és jó pár termékkategória tekintetében piacvezetővé, de a régióban is komoly hídfőállásokat épített ki. Egy országokon túlívelő sikertörténet, ami Veszprémből indult

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?