Utolsó frissítés: 2026-07-13
Carisa AIDEN design radiátor

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének kérdései - KÉK Szakmai vitaest

Az utóbbi hónapokban számos hírt lehetett hallani a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről és arra készült tervekről, nevezesen a Római-parti és a Nánási úti nyomvonalakról, és az azzal kapcsolatos összehasonlító tanulmányról.

A KÉK ősszel összefogta az épített környezet alakításáért felelős szakmák szakértőit, akik nyílt levélben kérték a Fővárost, hogy tegye átláthatóbbá a tervezést, és biztosítsa a három kilométeres partszakasz jelentőségéhez méltó nyilvánosságot és interdiszciplináris szakértői munkát.

Az április harmadikai szakmai vitaesten a nyílt levelet aláíró szakértők, valamint a tervezésben részt vevő szakemberek bemutatják, milyen anyagok készültek el eddig a Főváros megbízásában, azok alapján milyen szakmailag megalapozott döntéseket lehet ma meghozni, és miként biztosítható, hogy Budapest egészének és a Csillaghegyi-öblözet lakóinak számára is elfogadható terv szülessen.

Meghívottaink a szakmai nyílt levél aláírói valamint a tervezésbe bevont szakemberek. Az est moderátora Dr. Kádár Bálint, a Kortárs Építészeti Központ elnöke.

A belépés ingyenes. Facebook esemény»

  • Időpont: 2017. április 3. 19:00  
  • Helyszín: KÉK (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.)

Forrás: Kortárs Építészeti Központ

< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Több új lakás kell, de nem mindegy, hogy hol és mennyi

Ingatlan 2026. 08. 18.

Mintegy 17 ezer tervezett lakást érinthet az Otthon Start kiemelt beruházásainak felülvizsgálata

Országosan továbbra is kevés új lakás épül Magyarországon, a kínálat bővítésére ezért egyértelműen szükség van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármely térségben képes felszívni a piac a kínálatot. A Duna House szerint az Otthon Start Programhoz kapcsolódó kiemelt lakásberuházások felülvizsgálatánál ezért a lakásszám és a megfizethetőség mellett a helyi keresletet, a projektek méretét, ütemezését és az infrastruktúra teherbírását is érdemes figyelembe venni

Szakkönyv

Rajzok és történetek - Vadász György

Építészet, művészet 2026. 02. 26.

"Vadász György az az ember, akivel kapcsolatban mindig felmerül egy-egy anekdota, egy vicces vagy éppen megható történet. Ebben az emlékkönyvben ilyen történetek lejegyzésére kértem fel családtagokat, barátokat, pályatársakat, tanítványokat. Az írások mellé pedig egy-egy Vadász György-grafikát párosítottam, kiegészítve ezzel a leírtakat"  Vadász Balázs

Szakcikk

Design radiátorok

A törölközőszárító radiátor ma már természetes tartozéka a fürdőszobáknak. Praktikus, mert a fűtést kombinálhatjuk a törölközők tárolásával és gyorsabb szárításával. A design radiátor azonban ennél többet tud

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?