Utolsó frissítés: 2024-02-21

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Szakmai cikkek

< >

Homlokzatok felújítása, időálló színezése

Épületfelújítás 2013. 10. 07.
Grassalkovich kastély felújítás után
Grassalkovich kastély felújítás után

Az építőanyag gyártás sokszínűsége egyre több lehetőséget biztosít a felhasználóknak. Ma már szerencsére megoldás van az olyan falak felújítására is, mint ami az alábbi képen látható:

Grassalkovich kastély felújítás előtt

Grassalkovich kastély felújítás előtt

Régi épületek esetén gyakran találkozunk azzal a problémával, hogy a vízszigetelés elöregedett, vagy teljesen hiányzik. Az ilyen falazatokba a talajvíz, a csapadékból származó víz könnyen felszívódik (kapillaritás), magával viszi a talajból kioldott sókat, majd próbál elpárologni a vakolat felületén. Ahol a víz el tud párologni, ott rakódnak ki a sók, azaz a száraz-nedves zóna határán. Megjelennek a fehér színű „sószakállak”. Eleinte ez a sómennyiség csak kis felületeken jelenik meg, majd az idő múlásával a só egyre nagyobb károkat okoz, idővel még a vakolatot is le tudja feszíteni a falról.

Vannak helyzetek, amikor nem megoldható a falak utólagos szigetelése (falátvágás, injektálás stb.), de nem is mindig feltétlenül szükséges. Hiszen ha nem olyan jelentős egy fal nedvességtartalma, akkor más lehetőség is van arra, hogy tartósan és esztétikusan felújítsunk egy ilyen falazatot.

A felújító, illetve szárító vakolatok úgy oldják meg a problémát, hogy a nedvességet engedik elpárologni, ugyanakkor a sók nem jelennek meg a falfelületen. Ezek a vakolatok (Baumit Sanova Rendszerek) erősen légpórusosak, így a párolgás már a vakolat belsejében elkezdődik (a száraz-nedves zóna határa nem a vakolat felülete), a sók is a vakolat belsejében, azaz a légpórusokban rakódnak ki. Annál több sót tud tárolni egy ilyen vakolat, minél vastagabban alakítjuk ki a sótároló – azaz puffer – réteget.

A felújító vakolatok felületét kizárólag jó páraáteresztő-képességű festékekkel vagy színes vékonyvakolatokkal szabad színezni, hiszen az a cél, hogy a párát kiengedjük a falból. Páraáteresztő képességűek a Baumit Silikat és Nanopor termékek, melyek szilikát- és mikroszilikát kötőanyaggal készülnek. Utóbbi használatának esetében beszélhetünk ún. öregedésgátló vagy öntisztuló homlokzatkialakításról. Ezen tulajdonságoknak főként nagyvárosi környezetben, forgalmas utak vagy ipari üzemek közelében megvalósuló épületek homlokzatképzésénél van jelentősége, ahol a homlokzati felület elkoszolódásának idejét jócskán meghosszabbíthatjuk.

A Baumit NanoporTop vakolat egyesíti a tiszta szilikátvakolat tulajdonságait, mint pl. a nyílt pórusú szerkezetet és a jó páraáteresztő képességet, a nanotechnológia legújabb eredményeivel. A Baumit NanoporTop vakolat felülete mikroszkopikusan sima, nem töltődik fel elektrosztatikusan, így a szennyező részecskék – akár szervesek, akár szervetlenek – csak nehezen telepedhetnek meg a felületen. A természeti erők, pl. az UV-sugárzás, a szél, az eső és a hó, valamint a hőmérséklet ingadozásai utólagos „mállást" okoznak a nanokristályos felületen. Ezáltal a kevés, még megtapadó szennyeződés is elveszíti a kapcsolatot az anyaggal, és természetes módon leválik. A NanoporTop vakolat főként a Baumit Vakolatrendszerekhez és a Baumit Hőszigetelő Rendszerekhez alkalmazható. Ideálisan alkalmazható a Felújító vakolatrendszerekhez.

A Baumit termékpalettájában a végső felületképző rétegek, így a homlokzati festékek és a színezővakolatok 2012-től már 888 színben elérhetők. Az új színrendszer neve LIFE, melyhez kapcsolódó tervezői támogatások, színtervező és színbeillesztő szoftverek a www.baumitlife.com oldalon elérhetők. A választék nagyságrendje lehetőséget teremt arra, hogy a lehető legpontosabban visszaállítsuk az eredeti homlokzatok színeit.

< >
Baumit Kft.
http://www.baumit.hu

Legújabb cikkek

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Tokaj-Hegyalja új élménypontja

Építészet 2022. 10. 24.
A Tokaj-hegyaljai mikroklíma meghatározója a borvidék vulkáni dombjainak lábánál folyó Bodrog, amely a melegebb időszakokban vízitúra lehetőségekkel, ősszel hajós, valamint vízparti programokkal is csábít. A folyót az őszi reggeleken vastag ködfátyol borítja, amely páratlan látványt nyújt az ide érkezőknek. Ebben a látványban lehet része azoknak, akik felkeresik a Szegiben kialakított Ködfátyol teraszt

Hogyan válasszunk bútort, avagy funkció vagy design?

Ha teljesen tanácstalan azt illetően, milyen darabokkal rendezze be lakását, kövesse a mottót: "a szépség az egyszerűségben rejlik". E mondat érvényessége örök, ahogyan az egyszerű dolgok szépsége is, amelyek használati formái sértetlenül túlélik az idő könyörtelen múlását

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?