Utolsó frissítés: 2024-02-21

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Szakmai cikkek

< >

Tardosi vörös márvány

Tardosi vörös márvány konyhapult
Tardosi vörös márvány konyhapult

Már az elején szükséges tisztázni, hogy a Tardosi kő geológiailag mészkő, csupán a kereskedelmi forgalomban nevezzük márványnak - hasonlóan a nemzetközi gyakorlathoz, ahol a jól fényezhető mészköveket szintén márványként emlegetik.

Évszázadok óta hasznosítják építő, épületszobrászati célú díszítőkőként, a régészeti ásatások szerint a római Pannónia jelentősebb településein is megjelent. A középkori vár- és templomépítkezéseken - a kőnek már statikai szerepet is adva - gyakran művészien megmunkálva hasznosították.

A török hódoltság korában kb. 200 évig a bányászat szünetelt. A 18. század elején indult újra, majd a kiegyezés után Budapest világvárossá fejlődésével élte virágkorát (lábazatok, tömblépcsők, gangplatnik stb.). A bányák az Esztergomi Érsekség tulajdonában voltak, és a történelem folyamán különböző cégek, vállalkozók bérelték egészen 1945-ig. A második világháború után a kőbányák államosításra kerültek, majd több tulajdonos váltást követően a Dekor-Stein Kft. vásárolta meg a tardosi bányahegyen elhelyezkedő kőbányákat.

A bányában három jelentős színelőfordulás van:

  • a bánya legfelső 8-10 m-e sötét barnásvörös színű, ez a DANUBIA
  • ez alatt helyezkedik el a közismert vörös színű tardosi, a HUNGÁRIA, ez cca. 30-35 m vastag,
  • majd ezt követi mélységben a sárgás PANNONIA fantázia nevű réteg, cca. 5-6 m vastagságban.

Ez alatt a szint alatt pedig a megkutatott mélységig, ami plusz cca. 150 m, szürkés-fehér Dachsteini mészkő (mészégetésre jó) alkotja a tardosi bányahegyet.

A tardosi vörös kő igen kedvelt a hazai és a külföldi kőpiacon. Ezt annak köszönheti, hogy összehasonlítva más, a piacon beszerezhető hasonló vörös mészkő anyagokkal, sokkal jobb kőzetfizikai tulajdonságokkal bír, mint pl. a Rosso Veron, az Asiago vagy a Rojo Alicante stb. márványok. A tardosi vörös tömött mészkő nyomószilárdsága 150 N/mm² feletti, testsűrűsége 2650-2750 kg/m³ közötti értékű, vízfelvétele 0,15 % alatti, 50 ciklusos vizsgálattal ellenőrizve fagyálló, kopási vesztesége (száraz) Böhme-vizsgálattal 16 cm³/50cm² alatti.

A kőzet egyik legfőbb erőssége az, hogy úgy belső, mint külső térben egyaránt beépíthető. Nem kell tömíteni, jól megmunkálható, sokféleképpen felhasználható, rendkívül tetszetős burkolatokat lehet belőle kialakítani.

A beépítés során figyelembe kell venni, hogy külső térben a fényét és intenzív színét fokozatosan elveszíti. Az egyes bányarészekből más-más színárnyalatú kőanyag kerülhet ki, ezért az egyszerre látható burkolatszakaszokon célszerű erre ügyelni, a nagyobb felületeken az árnyalatok tudatos keverése ajánlott.

A díszítő tömbkövek feldolgozása a Dunaalmási lapüzemben történik, ahol a megrendelők igénye szerint gyártjuk le a termékeket. Beltéri használatra a padlólapok 2 cm vtg 30x30,  40x40, 30 és 40 cm soros illetve 30,5x30,5x1 cm, vagy egyedi méretben készülhetnek és flexibilis ragasztóval kerülnek  beépítésre. Fal- vagy pillérburkoló elemeket, oszlopdongákat, lépcsőket stb. az építészek által megrajzolt méret szerint egyedileg gyártunk le.

Márványok esetében nem javasoljuk fényezett felület betervezését a nagyobb igénybevételnek kitett padlófelületeknél, mivel a fő mozgásirányokban a használat következtében a magas fény lekopik. Belső térben inkább a finoman csiszolt, kefés antik illetve gépi antikolt felületeket részesítik elönyben megrendelőink,  azonban mindig a vásárló ízlése, a ház jellege az, ami mérvadó a felületek kiválasztásánál. A csúszásmentes, finoman stokkolt vagy homokfúvott felület egy belső medencetérben szerencsés választás. Ha az előbbi felületeket kefével átdolgozzuk, akkor pedig egy rusztikus antik felületet kapunk, amelyet bármilyen belső térben lehet alkalmazni. A tardosi mészkő megfelelő felületkezeléssel konyha- illetve fürdőszobai pultlapnak is kiválóan alkalmas. Klasszikus kőfaragómunkák is készülnek a kőből, főleg kandallók, teherhordó oszlopok, baluszterek, díszkutak stb.

Külső térbe 3 cm vagy annál vastagabb kőzet beépítése javasolt. A felületi megmunkálást, a kiválasztandó méretet és az alkalmazandó vastagságot a beépítés helye, illetve a helyezés módja határozza meg.

Czechner Cecília

< >
Kapcsolódó katalógus oldal(ak):
Kőburkolat
Burkolatok
Kerti és terasz burkolatok

Legújabb cikkek

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Tokaj-Hegyalja új élménypontja

Építészet 2022. 10. 24.
A Tokaj-hegyaljai mikroklíma meghatározója a borvidék vulkáni dombjainak lábánál folyó Bodrog, amely a melegebb időszakokban vízitúra lehetőségekkel, ősszel hajós, valamint vízparti programokkal is csábít. A folyót az őszi reggeleken vastag ködfátyol borítja, amely páratlan látványt nyújt az ide érkezőknek. Ebben a látványban lehet része azoknak, akik felkeresik a Szegiben kialakított Ködfátyol teraszt

Hogyan válasszunk bútort, avagy funkció vagy design?

Ha teljesen tanácstalan azt illetően, milyen darabokkal rendezze be lakását, kövesse a mottót: "a szépség az egyszerűségben rejlik". E mondat érvényessége örök, ahogyan az egyszerű dolgok szépsége is, amelyek használati formái sértetlenül túlélik az idő könyörtelen múlását

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?