Utolsó frissítés: 2024-02-21

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

20 éves a Francia Intézet épülete - Képzőművészeti pályázat

Hírek 2012. 01. 10.

A Budapesti Francia Intézet a Fő utcai otthonának 20. évfordulóját ünneplő kiállítást 2012. áprilisában nyitja meg 'Dunai kilátások' címmel, amely az épület tervezését, építésének körülményeit, funkcióváltozásait, a városlakók és a szakma általi fogadtatását mutatja be.

A kiállítás szervezőiként az épület köszöntésében, illetve a róla szóló reflexióban művészeti nézőpontokat is érvényesíteni szeretnénk, ezért a kiállítási projekt részeként közösségi művészeti pályázatot írunk ki. A pályázatra olyan, az épület által inspirált, az épületben ill. az épület külső felületén megvalósuló ideiglenes művészeti beavatkozások tervét várjuk, amelyek az épülettel, annak fizikai tereivel, építészeti szellemiségével, kulturális feladatával vagy kultúrpolitikai jelentőségével, a budapesti kontextushoz való viszonyával, illetve más aspektusaival foglalkoznak.

A pályázat műfaja nyitott: bármilyen, a kortárs művészet eszköztárát használó munkával lehet jelentkezni, amely a Francia Intézet nyilvános, a közönség számára hozzáférhető, ill. látható tereiben valósul meg (pl. előtér, aula, kávézó, belső udvar, lépcsőház, médiatár, tető, homlokzat, járda, stb. – az Intézet kiállítóterme, a Salle Padrazzini kivételével). A nyertes, megvalósított pályamű kiállítási ideje minimum egy hónap (a kiállítás időtartama), de adott esetben meghosszabbítható.

Forrás: Kortárs Építészeti Központ

< >
Kapcsolódó katalógus oldal(ak):
Ipar- és képzőművészek

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Lakhatási gondok, példamutató önkormányzatok

Hírek 2024. 02. 21.

Pályázati felhívást tett közzé a Habitat for Humanity Magyarország

Országos pályázatot indít a Habitat for Humanity Magyarország ‘Önkormányzatok a lakhatásért’ címmel. Azokat az önkormányzatokat szeretnék díjazni és felhívni eredményeikre a figyelmet, amelyek a 2019/2024-es ciklusban kiemelten foglalkoztak a lakhatással kapcsolatos problémákkal és előremutató intézkedéseket vezettek be. Három kategóriában várják a jelentkezéseket 2024. április 2. éjfélig

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?