Utolsó frissítés: 2024-04-15

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Tavaszi Építészeti Fesztivál - Nyitó rendezvények

(Sajtóközlemény) 

Az európai kortárs építészeti minőség utazó kiállítása a Tavaszi Építészeti Fesztiválon

Programsorozat március 7. és április 19. között a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) szervezésében

A Magyar Építőművészek Szövetsége által életre hívott, idén először megrendezésre kerülő Tavaszi Építészeti Fesztivál célja, hogy a kelet és nyugat-európai építészetet és szakembereket közelebb hozza egymáshoz, fórumot nyisson eredményeik kölcsönös megismerésére. Az eseménysorozaton éppúgy megtalálhatóak lesznek a nemzetközi munkákat bemutató kiállítások és konferenciák, mint a magyar építészet eredményeit megismertetni és elismertetni szánt programok.

A rendezvénysorozat nyitányaként március 7-én két nemzetközi építészeti kiállítás megnyitóján is részt vehetnek az érdeklődők: 16:30 órakor a VAM Design Centerben (1061 Budapest Király utca 26.) az Európai Unió kortárs építészeti elismerése, a Mies van der Rohe Díj utazó kiállítása nyílik, majd 19.00 órakor a Magyar Építőművészek Szövetsége székháza Kós Károly termében (1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.) a finn építészetet bemutató kiállítás megnyitójára kerül sor.

A Ludwig Mies van der Rohe-ról elnevezett díj az Európai Unió kétévente odaítélt kortárs építészeti díja, amely az Unió és a barcelonai székhelyű Mies van der Rohe Alapítvány támogatásával jött létre 1988-ban. A 40 kiválasztott alkotásból készített vándorkiállítás 2006 után idén második alkalommal, ezúttal Frankfurton és Párizson át, a Wienerberger Téglaipari zRt. jóvoltából érkezik Magyarországra és április 19-ig lesz látható a belvárosi kiállító teremben. A kiállítást az Építőművészek Nemzetközi Szövetségének (International Union of Architects) elnöke, Gaetan Siew és Lluis Hortet, a Mies van der Rohe Alapítvány elnöke nyitja meg.

Együttműködés a Visegrádi Négyek országainak Építőművész Szövetségeivel

A nemzetközi kiállítások megnyitói valódi nemzetközi építészeti találkozóvá válhatnak azáltal, hogy a szervezők a Visegrádi Négyek országainak Építőművész Szövetségének elnökeit is ide várják. A V4 országok Építőművész Szövetségei együttműködése eredményeként 2007 őszén Budapesten, a MÉSZ Székházban is látható volt, a hagyományteremtő céllal életre hívott, az országok  Szövetségei által legjobbnak ítélt 10-10 családi ház feldolgozásából készült vándorkiállítás. Már folynak az előkészületek a kezdeményezés idei folytatására, a 10 legjobb magyar családi ház kiválasztására, amelynek egyik fóruma a 3 év szünet után ismét életre hívott Év Háza pályázat lesz.

Építészeti Kongresszus

A Fesztivál jelentős eseményei közé tartozik, a március 8-án, szombaton, a Business Média szervezésében idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő Építész Kongresszus, amelynek ezúttal egy rendhagyó helyszín, a Sportmax Sportcsarnok (1112 Budapest  Kánai út 2.) ad helyszínt. Hol van ma térben és időben az építészet helye? Stílusok helyett regionalizmus a megfelelő válasz? A globalitás korában lehetnek helyi válaszok az építészetben?

A felvetett kérdésekről idén négy világhírű építész tart előadást, Teemu Kurkela (JKMM Architects, Helsinki), Daniel Libeskind (Daniel Libeskind Architects, New York), Louis Becker (Henning Larsen Architects, Koppenhága), valamint Tuomo Siitonen (Arkkitehtitoimisto Tuomo Siitonen, Helsinki), és a legilletékesebb magyar szakemberek vitáznak pl. a kormányzati negyed beruházásáról.

További információ található a www.meszorg.hu weboldalon és kérhető a Magyar Építőművészek Szövetségétől: T: (1) 318-2144, meszorg@t-online.hu

< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Áttevődik a hangsúly: erőteljesebben jelentek meg az elmúlt évek termékei a Contrumán

Gyártói hírek, cikkek 2024. 04. 15.

A Hörmann immáron kilépett a garázskapu gyártó egyszerű szerepéből

A Hörmann Hungária Kft. 2024-ben ismét részt vett a Contruma építőipari kiállítás- és vásáron, amelyen most először volt érezhető az a hangsúlyeltolódás, mely a cég portfólióját az elmúlt pár évben jellemezte: a garázskapuk és meghajtások mellett, már szinte nagyobb szerepet kaptak a beltéri- és bejárati ajtók.

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?