Utolsó frissítés: 2024-04-15

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Konyhakiállítás 2017

Holnap kezdődik az idei Konyhakiállítás, ahol olyan világújdonságok mutatkoznak be, mint az első teljes ajtófelületén érintő kijelzős sütő vagy az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó.

Tárolás mesterfokon

Az idei év egyik legizgalmasabb újdonsága, hogy a bútorgyártók különös figyelmet szentelnek az esztétikum és a dizájn mellett a praktikus megoldásoknak, főként a tárolást illetően. A konyhaszekrények olyan belső kialakítást kaptak, ahol a “kis helyen minél több dolgot” elve érvényesül, természetesen az átláthatóság szem előtt tartásával.

Csodaszép konyhák a láthatáron - Hódít a monokróm

Az apró tárolóegységek és trükkösen nyíló ajtók nem válhatnak a szépség kárára. Az egyszerűség eleganciája már tavaly is jól érzékelhető trend volt a főzőhelyiségek terepén, de 2017-ben még nagyobb hangsúlyt kapnak a harmóniát sugárzó enteriőrök. A tervezők egy szín több árnyalatával teremtenek elegáns és változatos miliőt.

Az érintés erejével

A letisztult vonalvezetés érdekében nagyon sok gyártó fejlesztett ki olyan push-open rendszereket, amelyekkel  minden érintésre nyílik, egységes felületeket és könnyebb tisztíthatóságot eredményezve.

Smart Technológia a konyhában

Hazánkban is egyre terjednek az okos otthonok megteremtésére szolgáló technológiai újdonságok, melyek között kiemelt szerepet kap a lakás egyik központi területe, a konyha. A gyártók felkészültek, így már a nagyközönség számára is elérhetőek olyan smart technológiával készült háztartási gépek, mint a teljes ajtófelületén érintő kijelzős sütő, az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó, a Bluethooth technológiával vezérelt eszközök, a beépített hangszórók, vagy színváltoztató fények és az okos háztartási készülék, amely szinte helyettünk főz.

Forrás: konyhakiallitas.hu

< >
Kapcsolódó katalógus oldal(ak):
Konyhafelszerelés, -berendezés
Lakberendezés

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Áttevődik a hangsúly: erőteljesebben jelentek meg az elmúlt évek termékei a Contrumán

Gyártói hírek, cikkek 2024. 04. 15.

A Hörmann immáron kilépett a garázskapu gyártó egyszerű szerepéből

A Hörmann Hungária Kft. 2024-ben ismét részt vett a Contruma építőipari kiállítás- és vásáron, amelyen most először volt érezhető az a hangsúlyeltolódás, mely a cég portfólióját az elmúlt pár évben jellemezte: a garázskapuk és meghajtások mellett, már szinte nagyobb szerepet kaptak a beltéri- és bejárati ajtók.

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?