Utolsó frissítés: 2024-04-15

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Átadták az idei Ybl Miklós díjakat

Hírek 2006. 03. 17.

A mai napon a Parlament delegációs termében ünnepélyes keretek között átadták Magyarország legmagasabb építészeti elismerését:  az Ybl Miklós díjat.

A több mint fél évszázadra visszatekintő kitüntetést idén Déry Attila, Földes László, Kiss Gyula, Pelényi Margit és Vikár András vehették át. Az 1953-óta minden évben átadott elismerés díjazottai olyan építészek, akik a hazai környezet építése, alakítása és megőrzése érdekében kimagasló elméleti illetve gyakorlati alkotó tevékenységet fejtenek ki. 2006-ban a díjat – amit életútja során csupán két alkalommal kaphat meg egy építész – az Ybl Miklós-Díj Előkészítő Bizottság javaslata, majd az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökének előterjesztése alapján dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárcanélküli miniszter adományozta.

A döntések indoklása szerint

  • Déry Attila széleskörű építészet-történeti és elméleti munkássága hézagpótló, publicisztikai tevékenysége független és elmélyült történelmi, valamint szellemtörténeti műveltségen alapul.
  • Földes László sikeresen alkalmazza a világ, illetve Európa építészeti eredményeit a sajátos magyarországi viszonyokra, illetve képes a funkció, a szerkezet és a forma egységét épületeiben az adott környezetbe illő módon megvalósítani. Az építész - aki a magyar találmányként világszerte elismert fényáteresztő betont elsőként építtette be lakóházba - legutóbb a budapesti Toldy Gimnázium tornatermi épületével aratott figyelemreméltó sikert.
  • Kiss Gyula tervezői munkásságára a töretlen kísérletező kedv és a minőség iránti erős elkötelezettség jellemző, és elismerés illeti a szakembert azért is, hogy az aktív alkotás mellett hivatásként folytatja az építészeti oktatási tevékenységet.
  • Pelényi Margit a dél-dunántúl egyik mértékadó építésze, munkáiban az elhivatott építészeti tevékenység minden esetben szociális érzékenységgel párosul, épületei karakteresek, korszerűek, értékállóak és finoman illeszkednek környezetükbe.
  • Vikár András munkássága nagyban hozzájárult a főváros mai arculatának alakulásához, a szakember egy ellentmondásos beruházási időszakban is képes volt új beépítési modelleket, struktúrákat kidolgozni, és azokat sikeresen alkalmazni.

További információ: Sakkom Interaktív Kft. kkolma@sakkom.hu

< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Áttevődik a hangsúly: erőteljesebben jelentek meg az elmúlt évek termékei a Contrumán

Gyártói hírek, cikkek 2024. 04. 15.

A Hörmann immáron kilépett a garázskapu gyártó egyszerű szerepéből

A Hörmann Hungária Kft. 2024-ben ismét részt vett a Contruma építőipari kiállítás- és vásáron, amelyen most először volt érezhető az a hangsúlyeltolódás, mely a cég portfólióját az elmúlt pár évben jellemezte: a garázskapuk és meghajtások mellett, már szinte nagyobb szerepet kaptak a beltéri- és bejárati ajtók.

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?