Utolsó frissítés: 2024-04-15

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Eredeti formájában épült újjá a 100 éves zebegényi templom

Hírek 2010. 09. 14.

Eredeti, Kós Károly által tervezett formában épült újjá a Zebegényi Római Katolikus Templom, amelyet a neves építész több mint 100 esztendeje tervezett. A felújítás befejezésének ünnepi alkalmával augusztus 1-én püspöki misét tartottak az épületben és újjászentelték a templomot.

A magánkezdeményezésből évek alatt  - mintegy 200 civil és a váci püspöki hivatal támogatásával - újjáépített templomra közel 50 millió Ft gyűlt össze, amelyből az évek során teljesen eredeti formájába állították vissza a templomot. A felújítás során kicserélték a tetőt és a toronysisakot, illetve az épület számos részét restaurálták, többek közt a díszes ólomüveg ablakokat és a templom orgonáját is.

Csóka Árpád építészmérnök (aki egyben a Kós Károly Templom közhasznú alapítvány egyik alapítója és az építési munkák vezetője) elmondása alapján a homlokzati rész felújításához Baumit Egyrétegű Trassz Vakolat felhasználásával két centiméter vastagságú vakolatot hordtak fel, melynek felületébe egy restaurátor művész 6 mm mélyen metszette be a 100 éve megálmodott díszítést. A bemetszést később Baumit Nanopor Festékkel vonták be, amelyet a speciálisan kifejlesztett mikro-strukturális, öntisztító felület kiválóan alkalmassá tesz erre a célra, hiszen maga a természet – az eső és szél segítségével – távolítja el a szennyeződéseket a nanofelületről. 

A festés eredményeként látszatra a reneszánsz korban divatos sgraffito technikához hasonlító eredményt értek el.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az eredeti Kós díszek is a helyükre kerültek. A vakolat kikaparása és lefestése által így már a kereszt, a stilizált galambok és a Szűz Mária-felirat is jól látható, amivel valójában térbeli kiemelést értünk el pont úgy, ahogy azt Kós Károly elképzelte több mint 100 esztendővel ezelőtt” – mondta el Csóka Árpád.

A Zebegényi Római Katolikus Templomot, amely az egyetlen szecessziós stílusú katolikus templom, 1910. július 11-én szentelték fel először.

Forrás: OSCAR Communication

< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Áttevődik a hangsúly: erőteljesebben jelentek meg az elmúlt évek termékei a Contrumán

Gyártói hírek, cikkek 2024. 04. 15.

A Hörmann immáron kilépett a garázskapu gyártó egyszerű szerepéből

A Hörmann Hungária Kft. 2024-ben ismét részt vett a Contruma építőipari kiállítás- és vásáron, amelyen most először volt érezhető az a hangsúlyeltolódás, mely a cég portfólióját az elmúlt pár évben jellemezte: a garázskapuk és meghajtások mellett, már szinte nagyobb szerepet kaptak a beltéri- és bejárati ajtók.

Szakkönyv

Hefter László

Iparművészet 2023. 11. 27.

Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész a magyarországi síküvegművészet megújítója és az üvegrestaurálás tradíciójának elkötelezett folytatója. Építészeti üvegmunkáival az alkalmazott iparművészethez, kabinet üvegfestményeivel a képzőművészethez, restaurátori munkáival a művészettörténethez járult hozzá kiemelkedően

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?