A 2013-ban harmadik alkalommal meghirdetett „Fémlemezfedések az építészetben” pályázatra idén is színvonalas és magas tervezői minőségű pályázatok érkeztek, mindemellett új kategóriában építészhallgatók is pályázhattak egy általuk választott épület fémlemezfedésének megtervezésével. Az érvényes pályázatok közül neves szakmai zsűri választotta ki építész és építészhallgató kategóriában is a fődíjas és különdíjas épületeket és tervezőiket.
A díjak átadására 2013. május 17-én 10-12 óra között az Építészek Háza Kós termében kerül sor(1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.). A díjátadót szakmai előadások előzik meg.
Fémlemezfedések az építészetben - Határtalan realitás építész pályázat szakmai előadások és díjátadó ünnepség
10:10-10:30 - Műemlékvédelem alatt álló tetők felújítása (dr. Vukov Konstantin PhD, okl. építészmérnök, okl. műemlékvédelmi szakmérnök, a Magyar Építész Kamara Műemléki Tagozat elnökhelyettese)
10:30-10:50 - Építészek szerepe a középületek felújításánál (Noll Tamás, építész, a Magyar Építész Kamara elnöke)
10:50-11:10 - Fémlemezfedések alkalmazása modern környezetben (Boczkó Ákos, építész, a PREFA „Fémlemezfedések az építészetben” 2012. évi pályázatának díjazott tervezője)
11:10-11:30 - Spacemaker - Közösségépítés (Markó Balázs DLA, egyetemi docens, SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet igazgatója)
11:30-12:00 - díjátadó
A díjátadáson és a kapcsolódó szakmai programon való részvételt a MÉK 0,5 kreditponttal honorálja. (bssz.:2013/157)
2013. április 10-14. között egy új koncepció mentén felépítve, öt építőipari - épületgépészeti - településfejlesztési témájú kiállítás is várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban:
A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata, a Top Trade Kft. és a Trevira meghívja Önt és kollégáit kreditpontos képzésére
a FUGA Budapesti Építészeti Központba, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
2013. február 21-én 14 órától.
A konferencia levezető elnöke: O. ECKER JUDIT, a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozat elnöke.
Program:
13:45-14:00 Regisztráció
Megnyitó - Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke
Aktuális tűzbiztonsági előírások a belsőépítészetben -Wagner Károly tűzoltó alezredes, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Belsőépítészeti elemek kihatása a tűz terjedésére, tűzvizsgálati- és kártapasztalatok - Király András tűzvizsgáló, Tűzvizsgáló Kft.
Mikor indokolt átalakítás során tűzvédelmi szakértőt igénybe venni? - Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi adjunktus, BME ÉPK, a Magyar Építész Kamara Tűzvédelmi Tagozat elnöke
Konzultáció, kérdések és válaszok
16:00Kávészünet
Nehezen éghető textíliák, függönyök, kárpitok - Honti Szilvia, Trevira
Melegburkolatok és melegburkolási (bal)esetek - Gergely György, KendeLászló, Top Trade Kft.
17:00 „ColorEvolution”:színek, formák, látványok… - a vetítőn, étkek, italok, ízek, illatok - a terítéken
A konferencián való részvétel 1,5 kreditpont értékű, térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát 2013. február 19- ig a rajnai.katalin@mek.hue-mail címre jelezze.
A hétvégi modulokra folyamatosan lehet jelentkezni az Építész Továbbképző weboldalán
Két éve érhető el Magyarországon a tavaszi és őszi kurzusokkal indított Minősített Passzívház Tervező képzés. Az Európai Unió támogatásával kidolgozott eredeti német tananyagot sajátíthatják el magyar nyelven a jelentkezők, akkreditált passzívház oktatók közreműködésével. A képzés modulrendszerű - 9 modulból és gyakorlati műhelymunkából áll. Az egyes modulok külön is látogathatók, aszerint, hogy a jelentkező a passzívház tervezés mely területén szeretne speciális szaktudásra szert tenni, illetve meglévő tudását elmélyíteni.
A képzés nemzetközileg egységes írásbeli vizsgával zárul, a hallgatóknak a német Passzívház Intézet által összeállított vizsgafeladatokat kell megoldaniuk. Aki szeretne vizsgát tenni, s ezzel nemzetközi passzívház tervezői címet szerezni, a kurzus valamennyi modulján célszerű részt vennie.
Passzívház tervező képzés - kik jelentkezhetnek?
A hazánkban kifejezetten népszerű - tavaly a maximálisan befogadható hallgatói létszámmal indított - képzés elsősorban építészmérnökök, épületgépészek, egyetemi hallgatók, épület energetikusok és kivitelezők érdeklődésére tarthat számot, akik a munkájuk során kamatoztatni tudják a megszerzett ismereteket, nemcsak Magyarországon, bárhol a világban. A sikeresen vizsgázó tervezők bekerülnek a Passivhaus Planer c. nemzetközi adatbázisba az elérhetőségeikkel.
A Minősített Passzívház Tervező képzés 2013. évi tavaszi kurzusa 2013. február 8-án indul Budapesten, pénteki és szombati oktatási napokkal. A www.passzivhaztervezo-oktatas.com weboldal jobb oldali sávjában már láthatók az őszi kurzus tanítási időpontjai is. A modulok részletes tematikája is elérhető ugyanitt. A jelentkezés módjáról, feltételeiről is találnak információkat a képzés weboldalán.
Az 1. modul alapfokú ismereteket ad át a passzívházakról, ezért azoknak is hasznos, akik nem passzívház tervezőként, tanácsadóként szeretnének tevékenykedni a jövőben, "csupán" ismereteiket szeretnék elmélyíteni a témában. A résztvevők áttekintést kapnak passzívház témában, a passzívház alapötletétől kiindulva a házak szerkezeti és épületgépészeti koncepcióján keresztül a Passzívház Tervező Csomaggal (PHPP) történő energiamérleg elkészítéséig. Az 1. modul ismeretanyaga magában foglalja a minőségbiztosítási kérdéseket, a passzívházak minősítési eljárását, az energiahatékony építés legfontosabb elméleti alapjait.
Az 1. modul tartalma:
Mi a passzívház, miért építsünk passzívházat?
Az épületburok kialakításának különböző szerkezeti lehetőségei
Miért és hogyan építsünk légtömören és hőhídmentesen?
A kiegészítő fűtés és a melegvízellátás koncepciója
Passzívházak minőségbiztosítása és minősítése
Az energiamérleg elkészítése a PHPP segítségével
Megvalósított épületek - gyakorlati tapasztalatok
Minden modult szakmai továbbképzésként ismer el a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara. A MÉK 2, a MMK 1 kreditpontot ad az 1. modul résztvevőinek.
A képzés tematikája, tavaszi és őszi kezdési időpontokkal
1. modul: A passzívház követelmények - alapfokú tanfolyam - Budapest, 2013. február 8.; Budapest, 2013. szeptember 27.
2. modul: A passzívház épületburok - haladó tanfolyam - Budapest, 2013. február 9.; Budapest, 2013. szeptember 28.
3. modul: Passzívházak hőellátása - haladó tanfolyam - Budapest, 2013. március 8.; Budapest, 2013. október 11.
4. modul: Passzívházak szellőztető berendezései - elméletben és gyakorlatban - Budapest, 2013. március 9.; Budapest, 2013. október 12.
5. modul: Passzívház tervezési csomag (PHPP I.) elmélettel és műhelymunkával - alapfokú szint - Budapest, 2013. április 5.; Budapest, 2013. október 25.
6. modul: Gazdaságos passzívház - haladó szint - Budapest, 2013. május 3.; Budapest, 2013. november 15.
7. modul: A passzívház követelményrendszer alkalmazási módszerei az épületfelújításoknál - haladó szint - Budapest, 2013. május 4.; Budapest, 2013. november 16.
8. modul: A tervezés gyakorlati megvalósítása, minőségbiztosítás - haladó szint - Budapest, 2013. május 31.; Budapest, 2013. november 29.
9. modul: Vizsgaelőkészítő - az elsajátított ismeretek összefoglalása - műhelymunka - Budapest, 2013. június 1.; Budapest, 2013. november 30.
9.15-9.40 Betonminőség az új európai szabvány szerint - Boros Sándor tudományos munkatárs, okleveles építőmérnök, ÉMI Nonprofit Kft.
9.40-10.05 Beton és vasbeton szerkezetek védelme - Miklós Csaba adalékszer- és építéskémia termékfelelős, MAPEI Kft.
10.05-10.30 Kávészünet
10.30-10.55 Mezőgazdasági elemek méretezése, gyárthatósága - KonczGábor okleveles építőmérnök, tartószerkezeti vezető tervező
10.55-11.20 Tervezést megelőző kooperációk fontossága és az előregyártott vasbeton csarnokvázak jellemzői - Szabó Ottó okleveles építészmérnök, statikus tervező, PLAN 31 Mérnök Kft.
11.20-11.45 Előregyártott vasbeton csarnokvázak számítása az Eurocode szerint - Fejes János okleveles építőmérnök, statikus tervező, PLAN 31 Mérnök Kft.
11.45-12.10 Előregyártott vasbeton szerkezetek korszerű kapcsolatai - Márkus Ferenc okleveles építőmérnök, képviseletvezető, PEIKKO CEE
Rövidesen lejár az a tavaly decemberben indult, építészeknek, építőmérnököknek szóló MÉK-MMK kreditpontos távoktatási anyag, amelyet az épületfelújításoknál alkalmazható termékekről, technológiákról állítottunk össze. A téma azonban továbbra is időszerű, mivel most ez a terület az, ami még munkát ad a hazai építőiparnak. Így a december 14-én megjelent, új továbbképzési modul szintén ezzel foglalkozik, „Kül- és beltéri épületfelújítás” címmel.
A szakmai cikkekből álló anyag számos érdekes témát érint, amelyek közül csak néhány, a teljesség igénye nélkül:
Kőpótlás vagy restaurátorhabarcs? Milyen módszerekkel tehetjük használhatóvá a nedves pinceszintet a falátvágásos technológia helyett, illetve mivel válthatjuk ki a hagyományos szigetelési rétegrendeket? A klímaváltozás miatti nagy intenzitású esőzéseknél hogyan előzhető meg a tető beszakadása? Módszerek az építési törmelék mennyiségének csökkentésére, és egy lehetőség a mégis keletkező sitt elrejtésére; Hogyan érinti a fűtéskorszerűsítés a meglévő kéményeket? Működési költségek csökkentése: infravezérlésű csaptelepekkel számos közműszámla összege csökkenthető, míg önfertőtlenítő burkolatok beépítésével kevesebb tisztítószerre lesz szükség; Megfelelő alátét alkalmazásával nemcsak a lépéshanggátlás oldható meg, de a helyiségen belüli járási hang is minimalizálható.
Tartalom:
Épületfelújítás és műemlékvédelem terméskő szerkezeteknél
A Grabo Silver Knight padlóburkolat hatékonyságának bizonyítékai
KOBOX és a kültéri felújítás
Közösségi terek megvilágítása, üzlethelyiségek energiahatékony világítása
Az online továbbképzés a tervezési jogosultság meghosszabbításához szükséges kreditpontszerzés gyors, kényelmes, kedvező árú formája. A képzés a tervlap.hu „Továbbképzés” menüpontja alatt végezhető el, regisztrációt követően. Mivel egyszerre minimum 2 kreditpontot kell szerezni, ezért az általunk összeállított távoktatási anyag a „Függőfolyosó felújítása és hibái” című modullal társítva jelenik meg. Mindkét anyaghoz 20-20 kérdésből álló teszt tartozik.
A 100 lakásos passzív társasháztól az első magyar passzív iskolaépületig - Késő délután díjmentesen látogatható Passzívház Fórum kezdődik
Novemberben bárki felkereshet megépült, életvitelszerűen lakott minősített – kiemelten energiatakarékos - passzívházakat az ország több pontján: 2012. november 9-11. között rendezik meg ugyanis a Nemzetközi Passzívház Nyílt napokat, a programot három éve magyar passzívház tervezők, kivitelezők, építtetők is meghirdetik, a Passzívházépítők Országos Szövetsége koordinálásával. (Részletek hamarosan.)
A nyílt napok nyitányaként rendezik meg 2012. november 9-én a Passzívházak és Energiahatékony Épületek című szakmai konferenciát Budapesten a Green Press szervezésében. A konferenciának hagyományosan a budapesti Francia Intézet ad otthont, a novemberi Környezetvédelmi Hónap című rendezvénysorozat részeként.
Az első passzívház konferenciát 2009-ben tartották a Francia Intézetben; itt mutatták be nagyobb nyilvánosság előtt először az első hazai minősített passzív családi házat, amely Szadán épült meg.
A 2009-es passzívház konferencia
Ezúttal is figyelemreméltó magyar és külföldi passzívházak – lakóházak, társasházak, intézmények – építészeti, gépészeti, energetikai tervezési, kivitelezési folyamatát ismerhetik meg a konferencia résztvevői, a közreműködő szakemberek előadásában. Szó esik az alkalmazott építőanyagokról, beépített – energiahatékony – komponensekről éppúgy, mint a passzívház tervezés, -kivitelezés és az üzemeltetés költségvonzatairól.
Az előadások közül különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a 100 lakásos passzívház, amely Budapesten a XIII. kerületben valósul meg önkormányzati beruházásként. A terveket az építésziroda képviseletében Nagy Csaba okl. építészmérnök ismerteti. Nemrég írták ki a közbeszerzési pályázatot kivitelezőknek, ideális esetben 1-2 hónapon belül kezdődhet az építkezés. A projekt mind méreteiben, mind koncepciójában egyedülálló; a társasházat a tervek szerint bérlakásként hasznosítják majd. A bérleti díjakról korai lenne nyilatkozni, de az biztos, hogy a bérlők rendkívül alacsony fűtésköltséggel számolhatnak.
A pesterzsébeti általános iskola
Ugyancsak egyedülálló a pesterzsébeti általános iskola esete, amely hazánkban elsőként alkalmazott passzívház-technológiát intézménybővítés során. Az új foglalkoztató helyiség Szekér László minősített passzívház tervező és oktató tervei alapján 2012. augusztusban készült el, az épületet szeptemberben vették birtokukba a gyerekek és a pedagógusok. A passzívházas iskolabővítés példaértékű projekt, felkelheti az intézményfenntartók figyelmét, hiszen a közintézmények jelentős hányada köztudottan energiapazarló. Nemrégiben a Belügyminisztérium építésügyi igazgatásban dolgozó szakemberei passzívházas szakmai túrán vettek részt; ezt az iskolaépületet is szemrevételezték » Az iskoláról is lesz előadás a konferencián.
A konferencia célja, hogy a hazai és külföldi minőségellenőrzött passzívházak közreműködőinek bemutatásával adekvát válaszokat adjon a szakmai kérdésekre a passzívház-technológia iránt érdeklődő tervezők, szakági mérnökök, építőipari kivitelezők számára, továbbá megbízható, hasznosítható információkkal szolgáljon a potenciális magánépíttetők, ingatlanfejlesztők, -fenntartók számára arról, miként lehet új és meglévő épületek fűtési és primer energiaszükségletét a minimálisra csökkenteni.
Az elmúlt években tapasztalható információrobbanásnak köszönhetően Magyarországon is közismertté vált a passzívház-technológia, amely jelenleg az energiahatékony és fenntartható építés csúcstechnológiáját képviseli. A passzívházak a hagyományos építési technológiával létesült épületek energiamennyiségének a töredékét igénylik. Kivitelezésük nem feltétlenül igényel többletköltséget a hagyományos építési metódus költségeihez viszonyítva - ezt a szadai passzívház példája is jól bizonyítja.
Az Európai Unió döntése értelmében 2018-tól minden állami tulajdonú épület, 2020-tól pedig minden új épület esetén a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését figyelembe vevő technikákat kell a megvalósítás során alkalmazni. Ehhez elkerülhetetlen a passzívház követelményrendszer, illetve -technológia gyakorlati alkalmazása, nem csak új épületeknél, hanem a felújítások esetében is.
A konferencia - az előző évek gyakorlatának megfelelően - a Magyar Építész Kamaránál továbbképzésként akkreditált rendezvény. A részvétellel megszerezhető kreditek számát a szervezők hamarosan közzéteszik (jelenleg elbírálás alatt) a konferencia weboldalán.
Az Év háza 2012 pályázat számára tervezett egyedi Zsolnay kerámia díj
MÉK: 0,5 pont (2012/286)
A 2012-es díjátadás nem csupán az idei Év háza díjazottat és a különdíjasokat ünnepli, de egyben megemlékezik az elmúlt 5 év pályázatairól, nyerteseiről s kísérletet tesz arra, hogy bemutassa az építészet, illetve építésügy helyzetének keresztmetszetét „Az építészet ereje” előadások segítségével.
A 2012-ben ötödik alkalommal meghirdetett Év háza pályázatra az elmúlt években megvalósult családi házak közül rekord mennyiségű, összesen 35 pályázat mérettetett meg a zsűri előtt. A zsűri összetétele idén - rendhagyó módon és az 5 évre való tekintettel - két év Ybl-díjas építészeiből állt, valamint a hagyományokhoz híven az építész szakmai szervezetek elnökeiből. A pályázaton való részvétel, ahogyan eddig is, a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából egyúttal a Visegrádi Négyek Családi Házai kiállításon szereplés lehetőségét is biztosította, amely az építészek számára külföldi bemutatkozási lehetőséget nyújt. Az elmúlt öt évben már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevője az Év háza pályázatból kerül kiválasztásra, s 2012-ben a nagyszámú és nívós pályázatnak köszönhetően komoly fejtörést okozott a zsűrinek a 10 épület kiválasztása. Idén is az Építészet világnapján nyílik meg a nemzetközi hírű kiállítás, amely több külföldi országba ellátogat, hirdetve a kortárs magyar építészetet.
2012-ben a BM Duna Palota Széchenyi-terme ad méltó helyszínt az ötéves jubileumot ünneplő Év háza díj átadásának és a kiállítás bemutatásának.
Időpont: 2012. október 1.
Helyszín: BM Duna Palota, Budapest V. Zrínyi utca 5.
PROGRAM:
9:00 Regisztráció
„Az építészet ereje” előadások az Építészet Világnapja alkalmából:
10:00-10:15 Dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára
10:15-10:40 Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vezetője
10:40-11:05 Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke 11:05-11:30 Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke
11:30-11:45 Kávészünet
11:45-13:00 Év háza díjátadás
11:45-12:00 Szoják Balázs az Év háza kurátora az Év háza díjról és az építészet helyzetéről
12:00-12:15 Válogatás a korábbi Év háza díjas épületekből az építészek szemszögéből:
Szentgyörgyi László: Év háza 2008 - Diósdi családi ház
Bártfai-Szabó Gábor: Év háza 2010 – Budakeszi családi ház
Balogh Csaba: Év háza 2011 - Nagykovácsi Acéltornácos ház
12:15-12:25 Dévényi Sándor DLA az Év háza 2012 zsűri elnöke ismerteti az idei pályázatot
12:25-12:40 Dicsérő oklevelek átadása
12:40-12:45 A Magyar Építész Kamara különdíjának átadása - a díjakat átadja Noll Tamás, a MÉK elnöke
12:45-12:50 A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíjának átadása - a díjakat átadja Sáros László DLA, a MÉSZ elnöke
12:50-13:00 Az Év háza díj 2012 átadása - a díjakat átadja Szoják Balázs és Dévényi Sándor
A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara által is szakmai továbbképzésként akkreditált, kreditpontos Minősített Passzívház Tervező képzés soros őszi kurzusa 2012. szeptember 28-án indul Budapesten.
A 9 modulból és gyakorlati műhelymunkából álló speciális szakképzés 2011-ben jelent meg Magyarországon, tavaszi és őszi kurzusokkal indítják. A képzésen tapasztalt, passzívház-tervezésben és kivitelezésben aktív, minősített passzívház oktatók adják át az ismereteket.
A képzés sajátossága, hogy a tanfolyamra modulonként is lehet jelentkezni, vagyis a hallgatók személyre szabottan választhatják ki, melyik modul nyújtaná számukra a leghasznosabb ismereteket. Természetesen a 9 modul együttesen is látogatható, ez esetben a hallgatók a passzívház-tervezés és -kivitelezés minden fontos részterületről jól hasznosítható alapismereteket szereznek.
Nemzetközi szinten elismert képesítés – konvertálható tudás
A résztvevők az eredeti német képzés alapján magyar nyelvre adaptált tananyagot sajátíthatják el. A 9 modul tankönyve összesen 1100 oldalas, a képlet- és feladatgyűjtemény 100 oldalas. A képzés kidolgozása az Európai Unió Intelligent Energy Europe program keretében valósult meg. A képzésen megszerzett tudás Magyarországon kívül bárhol másutt hasznára válik a végzett hallgatóknak. Az eredményesen vizsgázók bekerülnek a Minősített Passzívház Tervezők nemzetközi adatbázisába.
Összegzés a 2012. tavaszi kurzusról – Információk a záróvizsgáról
A szakképzés 2012. tavaszi kurzusa rekord hallgatói részvétellel, eredményesen zárult. A 3 órás írásbeli szakvizsgát 2012. június 15-én tartották Budapesten. A záróvizsga egységes minden országban, és mindenütt azonos napon tartják, ahol a képzés elérhető; a vizsgasort a német Passivhaus Institut (Passzívház Intézet) állítja össze. A vizsgázóknak 8 feladatot kell megoldaniuk – passzívház-tervezéssel, kivitelezéssel kapcsolatos építészeti és gépészeti ismereteikről számot adva. A záróvizsgát azok teljesítik sikerrel, akik legalább 50 százalékos eredményt érnek el.
A tavaszi kurzuson többségében gyakorló – kamarai tagsággal rendelkező – építészmérnökök vettek részt, de épületgépészek is jelen voltak.
- A képzésnek köszönhetően folyamatosan bővül Magyarországon azon tervezők köre, akik magas szakértelemmel rendelkeznek a különösen energiahatékony épületek tervezésének és építésének területén. Rohamosan emelkedik a magyar passzívház projektek száma is – közölte Sariri-Baffia Enikő, okl. építőmérnök, passzívház minősítő és oktató. A magyar származású, Németországban dolgozó szakember nevéhez fűződik a képzés meghonosítása.
Eddig összesen 2345 minősített passzívház tervezőt és tanácsadót tartanak számon világszerte. Jelenleg 28 magyar szakember szerepel a Passivhaus Planer névjegyzékében.
A Szent István Egyetemen (SZIE) 2011 óta egyetemi szakmérnök képzés keretében sajátítható el a passzívház-tervezéssel, kivitelezéssel kapcsolatos ismeretanyag. A SZIE tananyaga és az oktatógárda is egyezik a Minősített Passzívház Tervező képzésével. A SZIE képzésről az alábbi oldalon találnak információkat »